Ugrás a tartalomra

Hógolyózónál kenderbetonnal milliókért?

New-Hemp küldte be 7 March 2023 időpontban

Hogyan keresheted meg egy ház árának jelentős részét kenderbeton-hógolyóval?

Egyszer volt, hol nem volt, nem is olyan nagyon messze történt egyszer mostanában, hogy egy korát meghazudtolóan bölcs ember egyszer csak úgy döntött, hogy kenderházat épít családjának. Keresett és keresett sokáig, hogyan tudná ezt megtenni, és egyszer csak rábukkant egy kenderház építő workshopra. 

Nagyon megörült ennek, úgyhogy azonnal jelentkezett is. Izgalommal és várakozással teltek a napjai, mígnem elérkezett a várva várt időpont. Figyelmesen hallgatott végig minden szót, mert fontosnak tartotta, hiszen az otthonuk építése volt a cél. 

Mivel nemcsak nagyon bölcs volt, hanem kíváncsi is kenderből készített egy hógolyó nagyságú kenderbeton golyócskát, hogy emlékül hazavihesse magának.

Most már tuti az anyag!

A workshopokon a kenderbeton hógolyózást annak bizonyítékául készítik, hogy már megfelelő és bedolgozásra kész az anyag. 

Itt sem történt ez másképp, a csodás meggyőző már-már hájjal is kenegető szavak mellett a workshop guru jelzi a kíváncsi résztvevőknek, hogy most már aztán igazán tökéletes az anyag, megfelelő benne a víz, jól tapad, mehet a „különleges és értékes ház falába”, ennél jobb nem is lehetne. Itt már mindenki nagyon boldog volt, mert hát mi sem lehetne ennél egyszerűbb…

Egyszer csak egy nagy koppanás jött

Emberünk sem volt ezzel másképp, ő is nagyon örvendezett, hogy jobb anyagból nem is építhetné a házát. Történt viszont, hogy néhány hónap száradás után egyszer csak a 3 éves kislányának éppen játszani támadt kedve a félretett kenderbeton ereklyével, és eközben hopp, kiesett a kezéből.

A kendergolyó csak repült, csak repült – ki tudja hol áll meg – majd egyszer csak egy koppanás, széttört a golyó, és elporladva szétesett az egész.     

Volt nagy riadalom, nagyon megijedt szegény gyermek, hogy mi lesz most, összetörte a megbecsült ereklyét. Nem tudta, hogy a jó tündérek vezették a kezét mikor elejtette golyócskát. Aztán mégis úgy döntött, hogy bár kicsit félve, de beismerte szüleinek a történteket. Ezt követően maga sem hitte el, hogy mi történt. 

A világ legegyszerűbb kenderbeton minőségi próbája

Édesapja szigorú tekintettel követte az eseményeket, először szívéhez kapott, majd a szigorú tekintete szép lassan átváltott megdöbbenésséEbből készítettem volna a házamat???

Csodák csodájára büntetés helyett jól megdicsérték. Igaz, elsőre úgy tűnt, hogy rosszat csinált, de valójában elvégezte a világ legegyszerűbb kenderbeton minőségi próbáját.

Gondolkodtak, tanakodtak, mert hát pont most tervezett 60 milliós költségvetéssel egy kenderházat megépíteni és itt a szeme előtt vált porrá az egész.

Most mi legyen kérdi magában az apa? 

Mivel nemcsak bölcs volt, hanem kitartó is, úgy döntött, hogy nem adja fel, ezért tovább kutatott, keresgélt. Tudta, hogy aki keres, az előbb utóbb talál. Nem is lett ez másként. Kicsivel később meg is tudta, hogy a minőségi kenderbeton termékek (nemcsak hógolyó méretben) kivétel nélkül átmennek a kislány által kifejlesztett és elvégzet teszten. 

A kiszáradt kendergolyót 1 méter magasról leejtve nem szabad eltörnie és elporladnia a közepének! 

Ha már így van mi legyen???

Sok hasonló emberfiában felmerült már a kérdés, hogyan lehet a legegyszerűbben megtudni egy éppen nekünk kínált kenderbeton termékről, hogy profi vagy silány minőségű. Emlékezzünk, hogy a Hófehérkének kínált alma is milyen szép volt kívülről… Nem kell hetedhét országon, az üveghegyeken túl menni és a hétfejű sárkánnyal megküzdeni ahhoz, hogy ezt megtudjuk. A módszer annyira egyszerű, hogy varázslat nélkül egy 3 éves kislány is meg tudja csinálni bármikor, mint ahogy azt láthattuk.  Sok beszédnek soka az alja, így azon túl, hogy mindent el kellene hinnünk, nagyon egyszerűen eldönthetjük milyen típusú kenderbetonnal is állunk szemben.

Kérj annyi kender hógolyót amennyit csak tudsz! 

Ha valaki kenderházat építene magának és ezzel a jól előre megfontolt szándékával kenderbeton workshopon jár, annyi kenderbeton hógolyót gyűjtsön csak be magának amennyit csak elbír, és kiszáradást követően ejtse le 1 m magasból. Ez az a vizsgálat, ami a garatált szegénység elkerülésének biztos módszere, ezért minden workshopon kifejezetten kérjék a workshopper gurut, hogy készítsen minden részvevőnek ilyen kender hógolyócskákat.

Csak a tapasztalat számít!

A szavak mellé, a tapasztalat is nagyon fontos – mert ne feledjük, hogy a boszorkányt is csak ennek birtokában lehet felismerni. A workshopra járó kenderház rajongók különösen figyeljenek, mert ezt most nagyon olcsón megszerezhetik és garantáltan nem marad el a jutalom.

Ne feledd! Kérd a kender hógolyót! 

Kincset ér, mert egy fél ház árát megtakaríthatod vele, ha időben széttörik. Még a workshop árát is bőven megéri, mert csak egy ház ára áll szemben a szép szavakkal… 

A kislányának és anygyali segítségnek köszönhetően emberünk is megmenekült a keserves tapasztalattól. Ezt követően nagy öröm költözött a család szívébe és elindultak a biztonságos, minőségi kenderből készülő otthon felé vezető úton. 


A valósággal való bármi egyezés csak a képzelet műve. Történetünk nem valós szereplőkkel és eseményekkel mutatja be a kenderbeton termékek tesztelésének egyik legegyszerűbb módját.     
 

Címkék