Ugrás a tartalomra

CO2 negatív, már alapanyag szinten is

A CO2 mérlegben >>>  leírtak szerint a Magyarországon előállított kenderpozdorja esetében esélyes a CO2 negatív cím elnyerése, viszont a kötőanyag esetében ez már nem teljesen így van.

Folyamatosan köti meg a CO2-ot?

Szoktak hivatkozni arra, hogy a kenderbeton, a kenderházba való beépítését követően is 20-30 évig is megköti a CO2-ot (korábban erre mi is hibásan hivatkoztunk, azóta ezt az álláspontunkat felülvizsgáltuk). Ez igaz is, csak ha megvizsgáljuk, hogy ezt, a kötőanyagban található magas mésztartalom idézi elő (CO2-ra köt a mész), akkor már más oldalról is meg kell megvizsgálni a kérdést.

Ebben az esetben ugyanis figyelembe kell venni az égetett mész előállításához felhasznált energiából adódó kibocsájtást, és hogy ezt a kibocsájtást vissza tudja-e kötni 100%-ban a saját anyagába a CO2 kibocsájtással létrehozott égetett mész. Mivel ez nem bizonyítható, ezért a CO2 tekintetében nem is vehető figyelembe a mész CO2 megkötő képessége.

Hogy az igazság hol van nem tudni, az viszont szinte biztos, hogy a mész, a kibocsájtás mértékét 100%-ban nem fogja tudni visszaköti kenderbetonban, már csak azért sem, mert minél vastagabb egy kenderbeton fal szerkezete, annál nehezebben jut be a CO2  a fal közepébe.

Kiemelten környezetbarát

Kenderház

Tehát legjobb esetben is a kenderpozdorja CO2 negatív és képes kikompenzálni az égetett mész előállítása során kibocsátott szén-dioxidot, így lehet esetleg a kenderbeton CO2 mérlege nulla, de ez még bizonyítást igényel.

Ettől függetlenül a kenderbeton az előállítása során felhasznált energia, és lekötött CO2 tekintetében kiemelten környezetbarát építőanyagnak tekinthető.